2013. augusztus 24. (Saturday): Délelőtt 10 óra körül szállt le a kis csapat (Zsani, Kati, Patrik, én) Miamiban, óceán, pálmafák, hőség. Shuttle-lel mentünk a hotelbe, de csak déltől lehetett becsekkolni, úgyhogy elindultunk vadászni valami ehetőre, a Subwayben sikerült is becserkészni egy pár szendvicset. Ebéd után bevásároltunk, Katival találtunk egy boltot, ahol 20 joghurtot adtak 5 dollárért, gondoltuk a hülyének is, hát még nekünk... :D Délután elnéztünk a közeli beachre, este pedig a városba. Sétáltunk a Lincoln Roadon, aztán kettéváltunk, Kati és én tetoválószalonokat csekkoltunk, Zsaniék a beachre mentek.
2013. augusztus 25. (Sunday): Még előző nap foglaltunk egy túrát a hotelben Evergladesbe, így az egész délelőttöt az alligátorok karmai között töltöttük. Kb. 1 óra volt az út, közben átvonult felettünk egy pár trópusi vihar, de mire odaértünk szépen kisütött a nap. Először az airboat túrára mentünk, királyos volt, de őszintén szólva arra számítottam, hogy majd csak úgy rajzanak az alligátorok a hajó körül és halálos veszedelemben leszünk, ehhez képest csak a végén láttunk egy aprócskát, ami szerintünk nem is volt igazi...
A hajókázás után alligátor show következett, mi négyen persze nagy mellénnyel beültünk az első sorba, mekkora hülyék voltunk... A fickó aki tartotta enyhén szólva is őrült volt, a tenyérnyi skorpiót majdnem ráejtette Zsanira, az egyik csajt rávette, hogy csókolja meg az óriásbékát, egy kisfiút meg csokival akart becsábítani a kifejlett alligátorhoz...
Rám akkor jött a szívbaj, amikor megkérdezte, hogy ki fél a kígyóktól, és lassan elkezdte felemelni az egyik nagy doboz tetejét. Szépen, nőiesen kifejezve magam tarkóig csúszott fel a firka, kivert a víz és úgy remegtem, mint akit ráz az áram. Ha van állat, amit ki nem állhatok, amitől halálosan félek és undorodok, az a kígyó... Nagyon nem volt vicces a szituáció, a másodperc tizedrésze alatt felmértem a lehetséges menekülési útvonalakat, az őrült fazon persze rögtön kiszúrta a halálsápadt arcomat az első sorban, és hirtelen előrántott valamit a dobozból. A szívem konkrétan kiugrott a helyéről, és beletelt egy kis időbe mire realizáltam, hogy nem óriáskígyó, hanem alligátor van a kezében... Közölte, hogy "kígyóm az nincs, de van helyette alligátor..." Köszi, jókor szólsz, már fél lábbal a koporsóban voltam...
Miután visszatettem a szívem a helyére és rendeződött az EKG-m is, sorba álltunk fotózkodni a cuki kis alligátorral. Nagyon édes volt, de borzasztóan sajnáltam, nem lehetett valami kellemes összekötött szájjal kézről-kézre járni egész álló nap. :(
Indulás előtt gyorsan vettünk egy alligátor farok szendvicset közösen, mert féltünk, hogy ha rossz, akkor kidobunk fejenként 12 dollárt az ablakon, de ÁLLATI finom volt,
simán benyomtam volna az egészet. :D
Délután négy körül értünk vissza a hotelbe, Katival bementünk a városba, sétáltunk a beachen, és persze költöttük a lóvét. Éjjel még betámadtuk a lányokkal a medencét a hotelben, természetesen hoztuk a formánkat, a hülyeség a tetőfokára hágott... :D
2013. augusztus 26. (Monday): Katival Key Westre mentünk snorkelingezni, elég kalandos úton... Előző este foglaltuk a túrát a városban, Mauro kávézójában. Mauro egy középkorú olasz fazon, borzasztóan tenyérbemászó és borzasztóan rossz az angolja. Háromszor kérdeztem meg, hogy reggel hány órakor jön értünk a busz, háromszor mondta el, hogy six FIFTY. Katival már 6:45 előtt kint voltunk a recepción, sőt még negyed 8 után is ott ültünk... Megkértem a recepciós gyereket, hogy hagy hívjam fel a túraszervezőt, aki közölte, hogy a busz six FIFTEEN-kor jött értünk, már lent van South Beachen, és nem fordul vissza. "Aha, és akkor mit tudunk tenni? Mauro ugyanis 6:50-et mondott." - "Ja, hát Mauro egy idióta..."
Ez a snorkeling kicsit más volt, mint tavaly nyáron a Hanuama Bay-ben Hawaiin, nem a part közelében maradtunk, hanem 1 órát hajóztunk ki a nyílt Mexikói-öbölbe. Katival kicsit feszült hangulatban voltunk és már vizualizáltuk, ahogy a cápák darabokra tépnek, karok, lábak, vér mindenütt... Szerencsére a legénység érezte a helyzet komolyságát, és rendkívül készségesen complimentary koktélokkal igyekeztek elűzni a közeli és fájdalmas halál gondolatát, meglepően sikeresen... :D
A cápákat végül nem találtuk otthon, a medúzák ellenben melegen üdvözöltek minket, már abban a pillanatban kaptam egy pacsit a szebbik felemre, hogy becsobbantunk, aztán még egy párat a karomra, a lábamra és a derekamra... Ettől függetlenül nagyon élveztem, szép volt a korallzátony, bár néha azért körbe néztem, nem jön-e felém egy éles fogsor.
Búvárkodás után még maradt egy kis időnk a busz indulásáig, elsétáltunk a kontinentális USA legdélibb pontjára. Fél 6-kor indultunk vissza Miamiban, este 9 felé érkeztünk South Beachre. Rögtön mentünk Mauróhoz behajtani a taxi árát, egy szót se szólt, csak adta a lóvét, a túraszervező valószínűleg már tájékoztatta a történésekről.2013. augusztus 27. (Tuesday): Zsani és Patrik városnéző túrára mentek, mi pedig Katival szépen átköltöztünk egy hostelbe, ő és Patrik aznap este utaztak, Zsani barátnője, Barbi pedig érkezett, ezért kellett variálni a szállásokkal. Barbi már a hostelben volt, lementünk együtt a beachre, délután találkoztunk Zsaniékkal. Ők hárman visszamentek a partra, én pedig Kati nyomatékos kérésére ("Nem állok veled szóba, ha azután csináltatsz tetkót, hogy én elmentem!") rászántam magam a tetoválásra.
Miután végignéztünk vagy ezer szalont, a Washington Avenue-n lévő Salvation Tattoo-t választottam, ez nézett ki a legtisztábbnak és legprofibbnak, az árak se voltak vészesek miami viszonylatban. A "nagyon-nagyon-nagyon fostam" enyhe kifejezés, remegett a kezem, olyan idegtépő fájdalomra számítottam, ehhez képest semmiség volt, még vigyorogtam is. :D Mivel kaptam 20% off-ot a következő vásárlásból, Katikát se hagytam parlagon heverni, addig beszéltem, míg kifúratta a fülét. Az életre szóló szuvenírek beszerzése után találkoztunk Barbival, Zsanival és Patrikkal, visszamentünk a hostelbe, aztán kikísértük Katit és Patrikot a buszhoz.
2013. augusztus 28. (Wednesday): Későn keltünk, dél körül, végre nem kellett időre menni sehová. Délután csak sétálgattunk a parton, vásároltunk, este a hostel teraszán lazultunk.
2013. augusztus 29. (Thursday): Reggel kicsekkoltunk a hostelből és kínkeservesen elvonszoltunk a cuccainkat a buszmegállóba, szerencsére egy jóvágású osztrák fiatalember segített felrakni a bőröndöket a buszra. A reptérig utaztunk, onnan még egy kis időbe telt eltalálni a Greyhound állomásra (értsd. keringtünk vagy fél órát, mint gólyaf*s a levegőben), de a megérkezés sem volt kellemesebb, a váróterem felvonultatta Miami "krémjét"... Az út Orlandoba 4 és fél óra volt, egész idő alatt a mögöttem ülő rém furcsa fickót kellett hallgatnom, aki kipécézett magának és folyton előrehajolt, hogy a mexikói kalandjaival traktáljon, nem lehetett lelőni...
Nyaralás part 2 is coming soon! ;)
Ha kedvet kaptál, kattints és irány az Ígéret Földje: Camp Leaders tájékoztató
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése